"Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak."

„Ma hajnalban, amikor hozzámbújtál,
Átkaroltál, megpusziltál,
Akkor úgy éreztem,
Hogy felforrósodik a testem.
Jó volt érezni kezed puhaságát,
Hallani szíved dobbanását.

Ahogy a te szíved dobbant
Úgy az én lelkem lángra lobbant.
S reggel mikor nem voltál velem,
Nagyon hiányoztál nekem!!!”

"Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s mit érzel
Gyűlölöm ahogy vezetsz, azt is ahogy nézel
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre
Gyűlöletem oly heves hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm ha hazudsz, azt is gyűlölöm, ha nem
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
És gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek, cseppet sem, szemernyit sem,
Nem gyűlöllek én."

"- Hiányozni fogsz. Tudom, azt hiszed, sosem figyelek rád, és nem is szeretlek, mert folyton azt mondod, hogy ezt ne csináljam, azt ne csináljam. De jobb volna, ha mondanád, és én legföljebb nem szívesen hallgatnám, mint hogy itt se légy, és sose mondj semmit."

“Nem láthatod amit én látok, mert csak azt látod amit látsz.
Nem tudhatod amit én tudok, mert csak azt tudod amit tudsz.
Nem egészithetem ki azt amit látsz, s amit tudsz azzal amit én látok, s tudok, mert a kettő nem ugyanaz a kategória.
A tudásod sem cserélheted ki, mert akkor saját magad kell kicserélni”

"Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyam percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem.
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz."

A távollét a kis tüzeket kioltja, a nagy tüzeket fellobbantja.

Sokszor elmondták már, hogy nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá.

„... megállapította magában, hogy az őrületbe kergeti ez a nő, de ő már képtelen meglenni e nélkül a szenvedés nélkül.”

„Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.”

"Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után."

"Mavis Hooper törvénye
Alaptörvény: Ha a nő állni tud, főzni is tud.
Módosítása: Ha ülni tud egy konyhaszéken, tud főzni is.
Kommentár: Inkább keljen fel az ember és főzzön, semhogy szünet nélkül odajöjjenek a
betegágyához, hogy most mit kell csinálni."

Nem találkozhatunk többé. Pedig egyszer már
összefonódtunk ebben az országban
ahol sok minden tiltva van.
Íratlan törvények dzsungelében élünk!
Nagyon hiányzol,
mint gyereknek a nyalóka,
szőlőfürtnek a száj.
Jó volna ma éjszakájában összefonódni,
megtapasztalni benned az örökmozgást.

Hiányzol nekem.
Hiányzik ajkad,
Tengerkék szemed.
Arany fürtjeid,
Más simítja már,
Bárcsak láthatnám,
Lelked mosolyát,
Még egyszer, utoljára...

Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.

- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

A vágyakozástól az élvezetig támolygok, és az élvezetben elepedek a vágyakozás után.

A távollét csökkenti a közepes szerelmet - gyarapítja az erőset, mint ahogy a szél kioltja a lámpát, de szítja a tüzet.

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

"Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül."

Mikor Rád gondolok megremeg a lelkem.
Ilyenkor úgy érzem bilincsben a testem.
Mindig itt vagy velem, mégis oly távol.
Én tudom egyedül mennyire hiányzol!

"Messze távol tõled szomorú az élet. Hiányzol és látni szeretnélek!"

Csend van s nyugalom,csak szívem dobbanását hallom! Mit is dobol nékem?
Hiányzol nagyon!

"...lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma."

"Olyan vagy, mint a remény,
olyan mint földnek a fény!
Ha rólam álmodsz, és így szólsz nekem,
olyan lesz az életem!
Nem vagyok mindig se hűtlen, se szent,
de hangod megjavít, ha hallhatom!
Hiányzol nékem, mint éjnek a csend,
te légy éjszakám és nappalom."

Hiányzol mint fáknak a júniusi eső,
hiányzol mint hóvirágnak a téli napsütés,
hiányzol gyereknek a játék,
hiányzol mint holdfénynek a nap sugara,
hiányzol mint minden, ami pótolni tudná
hiányod, távozásod, kezed melegét,
szemed fényét, érintésed könnyedségét,
mint mindent, ami te vagy, voltál és leszel
nélkülem.

Megvívtuk a csatát már ezerszer,
el is vesztettem már nem egyszer.
Ha még egyszer elveszítelek,
soha többé nem leszek már melletted.

Azt kértem Tőled, hogy szeress még.
Azt mondtad, hogy Neked ennyi nem elég.
Annyi mindent adhatnék még
hát kérlek Kicsim kérlek maradj még!
Maradj még, mert én így szeretném,
maradj még, mert tudom, hogy Te is így szeretnéd.
Maradj még, maradj még!
Maradj még, maradj még!

Ha majd egy nap elrepülsz mással,
és engem itt hagysz törött szárnnyal,
akkor talán nem érted a lényegét:
egy ember Neked adta az életét.

Azt kértem Tőled, hogy szeress még.
Azt mondtad, hogy Neked ennyi nem elég.
Annyi mindent adhatnék még,
hát kérlek Kicsim kérlek maradj még!
Maradj még, mert én így szeretném,
maradj még, mert tudom, hogy Te is így szeretnéd.
Maradj még, maradj még!
Maradj még, maradj még!

"Féltve őrzött képed a kisfiókból előhúzva nézem, becézgetem,s egy könnycsepp imádatom jeléül legördül S a kezemre csöppen."